GYIK
Válassz szolgáltatást!
Babaúszás
A babaúszás oktatást Egerben vasárnap délelőttönként a Bitskey Alaldár Uszodában tartjuk. A jelentkezés folyamatos, egész évben lehet csatlakozni csoportjainkhoz. Várunk gyermekeddel sok szeretettel!
- HOL VAN AZ USZODA?
3300 Eger, Frank Tivadar út 5., a fedett uszoda. - MIKOR LEHET ELKEZDENI? HÁNY ÉVES KORIG LEHET BABAÚSZÁSRA JÁRNI?
3 hónapos kortól lehet elkezdeni, amikor a baba már megkapta a három hónapos oltását és immunrendszere már elég erős ahhoz, hogy elkezdhesse a babaúszást. 2-4 éves korig úszáselőkészítőt tartunk, amikor a babák még szülővel vannak a vízben és 4 éves korban lehet elkezdeni a gyerekek úszásoktatását szülő nélkül.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRÁTÓL VANNAK A FOGLALKOZÁSOK?
Vasárnap délelőttönként 9:00-10:30-ig, 30 perces turnusokban, életkor szerinti csoportokban, a legkisebbekkel kezdünk. A pontos kezdés időpontját a jelentkezési lap elküldése után a visszaigozó levelünkben találod majd. - HÁNY PERC EGY FOGLALKOZÁS?
30 perc babaúszás szakképzett, tapasztalt oktatóval és babánként egy kísérővel, majd 10 perc játék babának és kísérőjének. A baba többi kísérője a tanuszoda feletti teremből kísérheti figyelemmel a foglalkozást.
- HÁNY FŐ A CSOPORTOK LÉTSZÁMA?
Egy csoportban a létszám maximum tíz baba és kísérője lehet, tehát korlátozott. A csoportokba való felvétel beiratkozási sorrendben történik. - MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Az előtérben kell hagyni a babakocsit és a hordozókat, a cipőket az öltöző előtt kell a polcokra helyezni, innen tovább utcai cipővel nem szabad bemenni.Csak teljesen egészséges gyerekeket hozzatok közösségbe, így babaúszásra is. Ha csak egy kicsit köhög vagy csak egy kicsit folyik az orra, akkor ő nem teljesen egészséges, tehát megköszönjük ha megtiszteled a többi szülőt, gyereket és az oktatót is azzal, hogy nem hozod közösségbe. Ha esetleg te nem érzed jól magad, akkor kérjük valaki más hozza el babaúszásra gyermeked.
- Még indulás előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára.
- Érdemes úgy érkezni, hogy már rajtad van a fürdőruhád/nadrágod.
- Érkezéskor először jobbra a pénztárban belépőt kell venni, majd irány balra a csoportos öltöző.
- Anyukák a csoportos ‘lány’ öltözőbe -a kasszától balra-, apukák viszont amennyiben át kell, hogy öltözzenek, akkor a kasszától jobbra a normál ‘férfi’ öltözőbe legyenek kedvesek átöltözni, majd az uszodatéren keresztül a tanuszába jöjjenek, ahol anyuka át tudja adni nekik a babát. Ha apuka egyedül érkezik a babával, akkor szintén a normál öltözőbe mehet a babával együtt, de nyugodtan bemehet a mozgáskorlátozott öltözőbe is ha a azt kényelmesebbnek találja.
- Furcsa mód az uszodában egyetlen pelenkázó van, az is a férfi öltözőben, így kérjük, hogy pelenkázólapot hozzál magaddal.
- Az öltözőben kérjük, hogy rendezd össze a dolgaidat, hogy mindenki kényelmesen elférhessen.
- Amikor elkészültél nyugodtan gyertek be babáddal az uszodába, de a vízbe csak akkor menjetek be, ha az oktató erre engedélyt ad.
- Nagyon fontos szabály, amit mindenkitől kérünk szépen, hogy tartsa be: az uszodatérbe csak az léphet, akinek a kezén rajta van a belépő vásárlását igazoló óra/karszalag.
- Ha gyermeked haja nehezen szárad, akkor jobb ha saját hajszárítót hozol magaddal.
- KIK AZ OKTATÓK?
Karanyicz Anett (babaúszás), Fenyves-Somhegyi Noémi (úszásoktatás a nagyobb testvéreknek/gyerekeknek) - BEJÖHET PLUSZ KÍSÉRŐ NÉZNI A BABAÚSZÁST?
Nem, a foglalkozások alatt a babával csak egy kísérő tartózkodhat a medencében/uszodatérben, további kísérő a tanmedence feletti teremben tartózkodhat, ahonnan nézheti a foglalkozást.
- MENNYIBE KERÜL?
Aktuális árlistánkat a fenti menü Áraink oldalán találod. - VAN TESTVÉRKEDVEZMÉNY?
Igen.
- TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet társít.
- MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérletnek érvényessége van.
A bérlet 4 alkalomra szól, 6 hét/6 vasárnap áll rendelkezésre a felhasználására az első részvételtől számítva.
- BÉRLETET VAGY ALKALMAT KELL VÁSÁROLNI?
Az első órára mindenképp csak alkalmat, aztán amelyik szimpatikusabb, kényelmesebb számodra. Vehetsz minden alkalommal is alkalmi jegyet vagy havi egyszer bérletet is. A lényeg, hogy online vásárold meg legkésőbb az óra kezdetéig. - MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát a ‘Bérleteim’ menüpontban találod. - CSAK ONLINE LEHET ALKALMAT/BÉRLETET VENNI?
Igen. A regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - KELL FIZETNI KÜLÖN BELÉPŐT A HELYSZÍNEN?
Igen. (Áraink oldal) - MIT VIGYEK MAGAMMAL?
– Az első órára a babaúszás oldalról letölthető szülői egészségügyi nyilatkozatot (csak az első alkalommal kell)
– Eldobható úszópelenkát
– Három rétegű combján és hasán állítható méretű/gumis úszóbugyit (az úszópelusra kell felvenni, ÁNTSZ előírás)
– Magadnak fürdőruha, papucs, törölköző, esetleg egy köntöst, hogy ne fázzál, amíg a babát átöltözteted
– Babának enni, innivalót, mert éhes lesz a babúszás után.
- KÖTELEZŐ AZ ÚSZÓBUGYI?
Igen, ÁNTSZ előírás. Az úszóbugyi alá egy eldobható úszópelenka is kötelező. Az úszóbugyi vásárlásánál a fő szempont az, hogy a hasán és a két combján gumis vagy állítható méretű legyen, hogy véletlenül se kerüljön a vízbe semmi, aminek a pelenkában a helye.
- MERÜLNEK A BABÁK MÁR AZ ELSŐ ÓRÁN?
Nem feltétlenül. A legfiatalabb korcsoportban biztosan nem. A babák akkor merülnek, amikor erre készen állnak, soha nem erőltetjük, fokozatosan szoktatjuk őket a vízhez.
- MI AZ A BÚVÁRREFLEX?
A búvárreflexről bővebben a babaúszás oldalon olvashatsz.
- LEHET FOTÓZNI?
A foglalkozások alatt fotókat és videókat a résztvevők beleegyezésével lehet készíteni, azt is lehetőleg úgy, hogy azon csak a fotót/videót készítő gyermeke szerepeljen. A fotó/videó megosztása -ha azon szerepel más résztvevő is- csak az azon szereplők hozzájárulásával osztható meg.
- HA VISZEK NAGYOBB TESTVÉRT IS ÚSZÁSOKTATÁSRA, AKKOR Ő MEDDIG VAN VÍZBEN?
A nagyobb testvérek úszásoktatása 45 perces. Bővebb információt a szolgáltatások menüben a szombat délelőtti úszásoktatás oldalon olvashatsz.
- HOL VAN AZ USZODA?
Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand, 3200 Gyöngyös, Pesti út 39. - MIKOR LEHET ELKEZDENI? HÁNY ÉVES KORIG LEHET BABAÚSZÁSRA JÁRNI?
3 hónapos kortól lehet elkezdeni, amikor a baba már megkapta a három hónapos oltását és immunrendszere már elég erős ahhoz, hogy elkezdhesse a babaúszást. 3-4 éves korban lehet elkezdeni a gyerekek úszásoktatását.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRÁTÓL VANNAK A FOGLALKOZÁSOK?
Szombatonként 9:15-11:30-ig, 30 perces turnusokban, életkor szerinti csoportokban, melyeket fentebb megtalálsz. - HÁNY PERC EGY FOGLALKOZÁS?
30 perc babaúszás szakképzett, tapasztalt oktatóval és babánként egy kísérővel, valamint 10 perc játékidő.
- HÁNY FŐ A CSOPORTOK LÉTSZÁMA?
Egy csoportban a létszám maximum nyolc gyermek és kísérője lehet, tehát korlátozott. A csoportokba való felvétel beiratkozási sorrendben történik.
- MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Az uszoda pénztárában belépőt kell váltani, mely 1500.- Forint, mely egy baba és egy kísérője belépője.
Csak teljesen egészséges gyerekeket szabad hozni közösségbe, így babaúszásra/úszásoktatásra is.
Az óra előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára és van érvényes alkalma/bérlete.
Ha átöltöztél bemehetsz az uszodába, de a vízbe csak akkor, ha az oktató erre engedélyt ad. - KIK AZ OKTATÓK?
Jelenleg az úszóiskola tulajdonosa és szakmai vezetője, Karanyicz Anett a babaúszás és úszásoktató is - BEJÖHET PLUSZ KÍSÉRŐ NÉZNI A BABAÚSZÁST?
Igen, csak babaúszásra. Akinek úszásoktatáson is részt vesz a másik gyermeke a babaúszással egyidőben, őket kérjük, hogy kint várakozzanak. Ha csak a babaúszást jön nézni, akkor kérjük az uszómedence szélén foglaljon helyet, az oktatás közben ne mászkáljon a medence körül, mert az úszómester ki fogja küldeni. - MENNYIBE KERÜL?
A babaúszás oktatásért csak online tudsz fizetni, míg a belépőt a helyszínen lehet megvenni.
1 alkalom 3900.- + 1500.- Forint belépő
4 alkalmas bérlet 14000.- (3500.-/alkalom) + 1500.- Forint belépő alkalmanként
1 alkalom testvérrel 3500.- (per gyermek) + 1500.- Forint belépő
4 alkalmas bérlet testvérrel 12800.- (3200.-/alkalom/gyermek) + 1500.- Forint belépő alkalmanként - VAN TESTVÉRKEDVEZMÉNY?
Igen.
1 alkalom testvérrel 3500.- (per gyermek) + 1500.- Forint belépő/gyermek
4 alkalmas bérlet testvérrel 12800.- (3200.-/alkalom/gyermek) + 1500.- Forint belépő alkalmanként/gyermek - TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet társít. - MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérlet 4 alkalomra szól, 6 hét/6 szombat áll rendelkezésre a felhasználásra az első részvételtől számítva. - BÉRLETET VAGY ALKALMAT KELL VÁSÁROLNI?
Az első órára mindenképp csak alkalmat, aztán amelyik szimpatikusabb, kényelmesebb számodra. Vehetsz minden alkalommal is alkalmi jegyet vagy havi egyszer bérletet is. A lényeg, hogy online vásárold meg legkésőbb az óra kezdetéig. - MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát a ‘Bérleteim’ menüpontban találod. - CSAK ONLINE LEHET ALKALMAT/BÉRLETET VENNI?
Igen. A regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - KELL FIZETNI KÜLÖN BELÉPŐT A HELYSZÍNEN?
Igen. 1500.- Forint, mely egy baba és egy fő kísérője belépője. Ha testvér is érkezik, akkor + 1500.- Forint az ő belépője is. - MIT VIGYEK MAGAMMAL?
– Az első órára a babaúszás oldalról letölthető szülői egészségügyi nyilatkozatot (csak az első alkalommal kell)
– Eldobható úszópelenkát
– Három rétegű combján és hasán állítható méretű úszóbugyi (az úszópelusra kell felvenni, ÁNTSZ előírás)
– Magadnak, fürdőruha, papucs, törölköző, esetleg egy köntöst, hogy ne fázzál, amíg a babát átöltözteted
– Babának enni, innivalót, mert éhes lesz a babúszás után. - KÖTELEZŐ AZ ÚSZÓBUGYI ÉS AZ ÚSZÓPELENKA IS?
Igen, mindkettő. Az úszóbugyi alá egy eldobható úszópelenka is kötelező, ÁNTSZ előírás. - ÚSZÓSAPKA KÖTELEZŐ?
Babaúszásra nem. A nagyobb gyerekeknek kell csak viselni, aki úszásoktatásra érkeznek
. - MERÜLNEK A BABÁK MÁR AZ ELSŐ ÓRÁN?
Nem feltétlenül. A legfiatalabb korcsoportban biztosan nem. A babák akkor merülnek, amikor erre készen állnak, soha nem erőltetjük.
- MI AZ A BÚVÁRREFLEX?
Erről a babaúszás oldalon olvashatsz.
- LEHET FOTÓZNI?
A foglalkozások alatt fotókat és videókat a résztvevők beleegyezésével lehet készíteni, azt is lehetőleg úgy, hogy azon csak a fotót/videót készítő gyermeke szerepeljen. A fotó/videó megosztása -ha azon szerepel más résztvevő is- csak az azon szereplők hozzájárulásával osztható meg.
- HA VISZEK NAGYOBB TESTVÉRT IS ÚSZÁSOKTATÁSRA, AKKOR Ő MEDDIG VAN VÍZBEN?
A nagyobb testvérek úszásoktatása 45 perces. Egy időben kezdődik az oktatás a babaúszással. A babaúszás 30 perc, tehát lesz 15 perced, hogy rendbetedd magad és a babád mire a tesó megérkezik az öltözőbe. Bővebb információt a szolgáltatások menüben a szombat délelőtti úszásoktatás oldalon olvashatsz.
- HOL VAN AZ USZODA?
2200 Monor, Balassi Bálint utca 14. - MIKOR LEHET ELKEZDENI? HÁNY ÉVES KORIG LEHET BABAÚSZÁSRA JÁRNI?
3 hónapos kortól lehet elkezdeni, amikor a baba már megkapta a három hónapos oltását és immunrendszere már elég erős ahhoz, hogy elkezdhesse a babaúszást. 3-4 éves korban lehet elkezdeni a gyerekek úszásoktatását.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRÁTÓL VANNAK A FOGLALKOZÁSOK?
Szombatonként 9:15-11:30-ig, 30 perces turnusokban, életkor szerinti csoportokban, melyeket fentebb megtalálsz. - HÁNY PERC EGY FOGLALKOZÁS?
30 perc babaúszás szakképzett, tapasztalt oktatóval és babánként egy kísérővel, valamint 10 perc játékidő.
- HÁNY FŐ A CSOPORTOK LÉTSZÁMA?
Egy csoportban a létszám maximum nyolc gyermek és kísérője lehet, tehát korlátozott. A csoportokba való felvétel beiratkozási sorrendben történik.
- MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Indulás előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára, mert anélkül nem tudtok részt venni az órán.
Az uszoda pénztárában belépőt kell váltani, mely 2×1000.- Forint, egy belépő a babának, egy a kísérőjének.
Csak teljesen egészséges gyerekeket szabad hozni közösségbe, így babaúszásra/úszásoktatásra is.
Balra a férfi, jobbra a női öltöző lesz. Ha átöltöztél bemehetsz az uszodába, de a vízbe csak akkor, ha az oktató erre engedélyt ad. További kísérő sem a medence mellett, sem pedig a lelátón nem tartózkodhat az oktatás ideje alatt. - KIK AZ OKTATÓK?
Kati (babaúszás), Dóri (úszásoktatás a nagyobb testvéreknek/gyerekeknek)
- BEJÖHET PLUSZ KÍSÉRŐ NÉZNI A BABAÚSZÁST?
Nem. További kísérő További kísérő sem a medence mellett, sem pedig a lelátón nem tartózkodhat az oktatás ideje alatt. Az előtérben várakozhat.
- MENNYIBE KERÜL?
A babaúszás oktatásért csak online tudsz fizetni, míg a belépőt a helyszínen lehet megvenni.
Bővebb információ a fenti menüsor ‘Áraink’ oldalán - VAN TESTVÉRKEDVEZMÉNY?
Bővebb információ a fenti menüsor ‘Áraink’ oldalán
- TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet társít. - MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérlet 4 alkalomra szól, 6 hét/6 szombat áll rendelkezésre a felhasználásra az első részvételtől számítva. Az első részvétel az első alkalomnak számít a bérleten.
- BÉRLETET VAGY ALKALMAT KELL VÁSÁROLNI?
Az első órára mindenképp csak alkalmat, aztán amelyik szimpatikusabb, kényelmesebb számodra. Vehetsz minden alkalommal is alkalmi jegyet vagy havi egyszer bérletet is. A lényeg, hogy online vásárold meg legkésőbb az óra kezdetéig. - MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát a ‘Bérleteim’ menüpontban találod. - CSAK ONLINE LEHET ALKALMAT/BÉRLETET VENNI?
Igen. A regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - KELL FIZETNI KÜLÖN BELÉPŐT A HELYSZÍNEN?
Igen. 1000.- Forint a babának és 1000.- Forint a kísérőjének is. Ha testvér is érkezik, akkor + 1000.- Forint az ő belépője is. - MIT VIGYEK MAGAMMAL?
– Az első órára a lentebb letölthető szülői egészségügyi nyilatkozatot (csak az első alkalommal kell)
– Eldobható úszópelenkát
– Babának úszósapka és három rétegű combján és hasán állítható méretű úszóbugyi (az úszópelusra kell felvenni, ÁNTSZ előírás)
– Magadnak úszósapka, fürdőruha, papucs, törölköző, esetleg egy köntöst, hogy ne fázzál, amíg a babát átöltözteted
– Babának enni, innivalót, mert éhes lesz a babúszás után.
- KÖTELEZŐ AZ ÚSZÓBUGYI ÉS AZ ÚSZÓSAPKA?
Igen, eldobható úszópelus, úszóbugyi és úszósapka is.
A babát kísérő szülőnek is kötelező az úszósapka.
Az úszóbugyi alá egy eldobható úszópelenka is kötelező, ÁNTSZ előírás.
Az úszóbugyi vásárlásánál a fő szempont az, hogy a hasán és a két combján gumis vagy állítható méretű legyen, hogy véletlenül se kerüljön a vízbe semmi, aminek a pelenkában a helye.
Nagyon figyelj arra, hogy a babán és rajtad (a kísérőn) is legyen sapka, mert az úszómesterek nagyon komolyan veszik ezt a szabályt és azonnal kiküldik, akin nincs sapka, akár baba, akár felnőtt, ha van haja, ha nincs. - MERÜLNEK A BABÁK MÁR AZ ELSŐ ÓRÁN?
Nem feltétlenül. A legfiatalabb korcsoportban biztosan nem. A babák akkor merülnek, amikor erre készen állnak, soha nem erőltetjük.
- MI AZ A BÚVÁRREFLEX?
Erről a babaúszás oldalon olvashatsz.
- LEHET FOTÓZNI?
A foglalkozások alatt fotókat és videókat a résztvevők beleegyezésével lehet készíteni, azt is lehetőleg úgy, hogy azon csak a fotót/videót készítő gyermeke szerepeljen. A fotó/videó megosztása -ha azon szerepel más résztvevő is- csak az azon szereplők hozzájárulásával osztható meg.
- HA VISZEK NAGYOBB TESTVÉRT IS ÚSZÁSOKTATÁSRA, AKKOR Ő MEDDIG VAN VÍZBEN?
A nagyobb testvérek úszásoktatása 45 perces. Egy időben kezdődik az oktatás a babaúszással. A babaúszás 30 perc, tehát lesz 15 perced, hogy rendbetedd magad és a babád mire a tesó megérkezik az öltözőbe. Bővebb információt a szolgáltatások menüben a szombat délelőtti úszásoktatás oldalon olvashatsz.
ÚSZÁSOKTATÁS hétvégén
Az oktatást Egerben vasárnap délelőttönként a Bitskey Alaldár Uszodában tartjuk. A jelentkezés folyamatos, egész évben lehet csatlakozni csoportjainkhoz. Várjuk gyermekedet sok szeretettel!
- HOL VAN AZ USZODA?
3300 Eger, Frank Tivadar út 5., a fedett uszoda.
- MIKOR LEHET JELENTKEZNI?
A jelentkezés egész évben folyamatos, bármikor lehet csatlakozni egy-egy csoporthoz.
- HÁNY ÉVES KORTÓL LEHET JELENTKEZNI?
4 éves kortól. A víz mélysége 90 cm, így a legkisebbeknél ideális a 105-110 cm-es magasság, de az alcsonyabb gyerekeknél minden esetben a gyermeket a víz felszínén tartó övet használunk.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRAKOR VAN AZ ÚSZÁS?
Vasárnap délelőttönként 9:00 órától 45 perces turnusokban. - HÁNY PERCES EGY TANÓRA?
45 perc - MILYEN FELSZERELÉST KELL HOZNI?
– úszósapka (kötelező, izlés szerinti anyagból, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– úszószemüveg (kötelező, nem lesz jó a búvárszemüveg, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– fürdőruha/fürdőnadrág (lányoknak egyrészes, fiúknak a boxer jellegű lesz a legcélszerűbb)
– papucs (mindenféle rögzítő gumi nélkül)
– törölköző (egy normál közepes vagy nagy méretű törölköző, amit a gyermek hátára teríthetünk, ami nem pancsó, mert nehéz a gyermek fejét áthúzni rajta úszósapkában illetve a köntös sem célszerű, főleg a kicsiknél, akik nem tudják még csak úgy hipp-hopp magukra kapni azt)
– amennyiben a gyermeknek szüksége van az öltözőben segítségre, akkor a kísérőnek is szüksége lesz egy váltópapucsra
- BEMEHETEK A GYEREKEMMEL A MEDENCÉHEZ?
Nem. Az első órán sem, viszont a tanmedence feletti terem üvegajtaján keresztül figyelemmel kísérheted gyermeked oktatását. Úszásoktatás ideje alatt a szülő jelenléte zavarhatja az óra menetét, különösen a dackorszakban jó ha fent is láthatatlan leszel számára, hogy maximálsan az oktatóra tudjon figyelni. Úszás előtt beszéld meg gyermekeddel, hogy szuper jó lesz az usziban, más gyerekekkel lesz együtt a vízben, le fog érni a lába, kellemes meleg lesz a víz és az oktató néni is nagyon aranyos, aki vigyázni fog rá és ügyesen meg fog tanulni úszni. Amennyiben gyermeked nem hajlandó az oktatóval bemenni az uszodatérbe vagy az erőfeszítéseink ellenére sem marad bent az uszodában, akkor mindenképp megvitatjuk veled a helyszínen a hogyantovábbot. Nem ma kezdtük a szakmát, ismerjük a gyerekek minden trükkjét és ugyan nem erőltetjük, de nem adjuk ám fel könnyen, hogy gyermeked amellett, hogy jól érezze magát az órákon, szívesen jöjjön és természetesen megtanuljon úszni. Kérjük ne aggódj ha gyermeked sírni vagy hisztizni látod, az oktató tudja kezelni az ilyen helyzeteket akkor is, amikor azt gondolnád, hogy nem tudja kézben tartani a dolgokat. Relax, gyermeked jó kezekben van nálunk 🙂
MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Csak teljesen egészséges gyerekeket hozzatok közösségbe, így úszni is. Ha csak egy kicsit köhög vagy csak egy kicsit folyik az orra, akkor ő nem teljesen egészséges, tehát megköszönjük ha megtiszteled a többi szülőt, gyereket és az oktatót is azzal, hogy nem hozod közösségbe. Ha te sem érzed jól magad, akkor kérjük valaki más kísérje el úszásra gyermeked.
- Még indulás előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára.
- Érdemes úgy érkezni, hogy gyermekeden már rajta van a fürdőruhája/nadrágja.
- Érkezéskor jobbra a pénztárban belépőt kell venni, majd irány balra a csoportos öltöző.
Gyermeked jobb ha nem otthon, hanem az uszodában, közvetlenül úszás előtt használja a mosdót és fújja ki az orrát. Az oktatónak nincs lehetősége a gyerekeket óra közben mosdóba kísérni.
Az óra kezdete előtt kérjük, hogy a gyerekek az öltözőben sorakozzanak. Az óra előtt sem gyerek, sem kísérő a tanmedencetérbe nem mehet. Gyermeked az óra kezdése előtt pár perccel álljon készen teljes úszófelszerelésben, úszósapkában, szemüveggel a homlokán, törölközővel a nyakában és papuccsal a lábán.
- Nagyon fontos szabály, amit mindenkitől kérünk szépen, hogy tartsa be: az uszodatérbe csak az a gyermek léphet, akinek a kezén rajta van a belépő vásárlását igazoló óra/karszalag.
Amennyiben gyermekednek segítségre van szüksége az öltözéshez, akkor kérjük, hogy szülők azonos nemű gyermekkel érkezzenek, mert a gyermekvédelmi törvény alapján ellenkező nemű öltözőbe tilos 6 évnél idősebb gyermeket bevinni, tehát kislányok anyukával, kisfiúk apukával érkezzenek.
Ha mégis anyuka kisfiúval vagy apuka kislánnyal érkezik, akkor kérjük, hogy a fiú öltözőt használják, lehetőleg egy félreeső sarokban. Tisztelettel megkérek minden kedves szülőt, hogy ne piszkáljuk egymást, hagyjuk a másik szülőt öltöztetni a gyermekét, nem jókedvében megy apuka kislánnyal fiúöltözőbe vagy anyuka fiúöltözőbe, valószínüleg nem tudják otthon máshogy megoldani, örüljünk, hogy ennek ellenére is hozzák gyermekeiket úszni.
Az óra kezdése előtt pár perccel az oktató kinyitja az öltöző ajtaját, beengedi az előző csoportot az öltözőbe, majd az öltözőből névsorolvasás után az új csoportot az uszodatérbe engedi.
Ha gyermeked az uszodatérbe ment, akkor kérjük fáradj ki az előtérbe vagy a tanmedence feletti terembe, ahova a büfé mögötti lépcsőn jutsz fel. Az oktató 45 perc múlva küldi vissza a gyerekeket az öltözőbe, kérjük addigra legyél ott, hogy átvedd gyermeked. Amennyiben késel, a mosdó használata után küldd be gyermeked az uszodatérbe.
Ha gyermeked haja nehezen szárad, akkor jobb ha saját hajszárítót hozol magaddal.
- KIK AZ OKTATÓK?
Karanyicz Anett, az úszóiskola alapítója és egyben szakmai vezetője tartja a babaúszás és az úszásoktatás órákat is.
- MENNYIBE KERÜL?
Az úszásoktatás díját az online órarendben kell fizetni, az uszodába való belépést pedig a helyszínen a pénztárban. Az úszásoktatásért nem tudsz a helyszínen fizetni, csak online.
Az úszásoktatás díjáról a fenti menüsor ‘Áraink’ oldalán találsz információt. - KELL KÜLÖN BELÉPŐT VENNI ÉRKEZÉSKOR?
Igen, az uszoda pénztárában.
Az úszásoktatásért nem tudsz a helyszínen fizetni, csak online.
Minden gyermeknek kell belépőt váltani, a szülő díjmentesen bemehet balra a csoportos öltözőbe segíteni.A belépőjegyek ára különbözhet attól függően, hogy 1 belépőt veszel vagy vásárolsz egy 10 vagy 20 db-os belépőcsomagot, melyről érkezéskor a plasztik kártyádról lehúzzák az aznapi belépőt. A csomagok 3 hónapig felhasználhatók.
Ennek függvényében a belépők ára alkalmanként 1000-1200.- Ft/fő.
Az aktuális díjszabásról és kedvezményes lehetőségekről érdeklődj az uszoda pénztárában.
- MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérletnek érvényessége van, erre figyelj!
4 alkalomra szól, 6 hét/6 vasárnap áll rendelkezésre a felhasználásra. Az érvényesség az első részvételkor indul, az első részvétel az első alkalom a bérletből. A 4 vasárnap mellé 2 alkalom áll rendelkezésre pótlásra a hat héten belül. A bérlet érvényességét hat héten túl nem tudjuk tovább hosszabbítani.
Iskolai szünetek, ünnepek esetén a szünet sosem számít bele a felhasználás idejébe, annyival hosszabb az érvényességi idő. Ha elmarad egy óra, akkor a bérletek automatikusan meghosszabbításra kerülnek. - BÉRLETET VAGY ALKALMAT KELL VÁSÁROLNI?
Amelyik szimpatikusabb, kényelmesebb számodra. Vehetsz minden alkalommal is alkalmi jegyet vagy bérletet is, de azt tartsd észben, hogy a bérletnek érvényességi ideje van. - MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát az online órarendbe belépve a főoldalon és a ‘Bérleteim’ menüpontban találod.A ‘Jelentkezem’ gombra kattintva megtudhatsz minden fontos információt az online órarendről.
- CSAK ONLINE LEHET BÉRLETET VENNI?
Igen. A regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - TESTVÉREK TUDNAK EGY CSOPORTBA JÁRNI?
A gyerekek életkor és úszástudás szerint vannak csoportokba osztva, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a különböző életkorú és/vagy úszástudású testvérek egy csoportba vagy időben a lehető legközelebbi csoportba kerüljenek. - TESTVÉRKEDVEZMÉNY VAN?
Igen. - TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet rendel. Kérjük figyelj arra az online órarendben, hogy több gyermek esetén a gyerekek profilját külön-külön kezeld, mindenkinek a saját profiljába vásárold meg az alkalmát/bérletét, amikor bejelented.
- MENNYI IDŐ ALATT TANUL MEG A GYEREK ÚSZNI?
Ezt nehéz megmondani, gyereke válogatja. Sok mindentől függ, az életkortól, a gyerek képességeitől, a vízhez való viszonyától, előképzettségétől (pl. babaúszás) is. Egy teljesen kezdő három évessel például idegrendszeri és egyéb adott életkorra jellemző fejlettsége miatt lassabban lehet haladni, mint egy teljesen kezdő hét éves gyermekkel.
Erre a kérdésre a gyermek első úszásórája után már konkrétabb választ lehet adni.
- HOL VAN AZ USZODA?
Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand, 3200 Gyöngyös, Pesti út 39.
- MIKOR LEHET JELENTKEZNI?
A jelentkezés egész évben folyamatos, bármikor lehet csatlakozni egy-egy csoporthoz.
- HÁNY ÉVES KORTÓL LEHET JELENTKEZNI?
4 éves kortól. A víz mélysége 80 cm-től kezdődik, így a legkisebbeknél ideális a 100-105 cm-es magasság, de az alcsonyabb gyerekeknél minden esetben a gyermeket a víz felszínén tartó övet használunk.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRAKOR VAN AZ ÚSZÁS?
Szombati napokon 10:30-tól 45 perces turnusokban. - HÁNY PERCES EGY TANÓRA?
45 perc - MILYEN FELSZERELÉST KELL HOZNI?
– úszósapka (izlés szerinti anyagból, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– úszószemüveg (nem lesz jó a búvárszemüveg, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– fürdőruha/fürdőnadrág (lányoknak egyrészes, fiúknak a boxer jellegű lesz a legcélszerűbb)
– papucs (mindenféle rögzítő gumi nélkül)
– törölköző (egy normál közepes vagy nagy méretű törölköző, amit a gyermek hátára teríthetünk, ami nem pancsó, mert nehéz a gyermek fejét áthúzni rajta úszósapkában illetve a köntös sem célszerű, főleg a kicsiknél, akik nem tudják még csak úgy hipp-hopp magukra kapni azt)
– amennyiben a gyermeknek szüksége van az öltözőben segítségre, akkor a kísérőnek is szüksége lesz egy váltópapucsra
- BEMEHETEK A GYEREKEMMEL A MEDENCÉHEZ?
Nem. Az első órán sem, mely alól kivételt képeznek a valamilyen fogyatékossággal élő gyermekek szülei. Az uszodatérben kísérő csak a babaúszás órákon tartózkodhat, itt azonban már úszásoktatás folyik, ahol a szülő jelenléte zavarhatja az óra menetét. Az óra alatt az előtérben várakozhatsz, ahonnan egy ablakon keresztül belátsz az uszodába, illetve a büfében elhelyezett tv-n nézheted az órát. Úszás előtt beszéld meg gyermekeddel, hogy szuper jó lesz az usziban, más gyerekekkel lesz együtt a vízben, le fog érni a lába vagy ha nem, akkor öv lesz rajta, kellemes meleg lesz a víz és az oktató néni vagy bácsi is nagyon aranyos, aki vigyázni fog rá és ügyesen meg fog tanulni úszni. Amennyiben gyermeked nem hajlandó az oktatóval bemenni az uszodatérbe vagy az erőfeszítéseink ellenére sem marad bent az uszodában, akkor mindenképp megvitatjuk veled a helyszínen a hogyantovábbot. Nem ma kezdtük a szakmát, ismerjük a gyerekek minden trükkjét és ugyan nem erőltetjük, de nem adjuk ám fel könnyen, hogy gyermeked amellett, hogy jól érezze magát az órákon, szívesen jöjjön és természetesen megtanuljon úszni.
- MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Még indulás előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára és van érvényes alkalma/bérlete.
Az uszoda pénztárában belépőt kell váltani, mely 1000.- Forint/gyermek.
Csak teljesen egészséges gyerekeket szabad hozni közösségbe, így úszásoktatásra is.
Az óra előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára és van érvényes alkalma/bérlete, melyet online megvásároltál az óra előtt.
Gyermeked úszás előtt használja a mosdót és fújja ki az orrát.
Gyermeked az óra kezdése előtt pár perccel álljon készen teljes úszófelszerelésben, sapkában, szemüveggel a homlokán, törölközővel a nyakában és papuccsal a lábán.
Ha elkészült, akkor a medencetér ajtajánál, a folyosón kell sorakozni. Az óra kezdetekor az oktató kijön a gyerekekért és kihozza az előző óra résztvevőit. Az óra közben TILOS a medencetérben, a medence mellett kísérőnek tartózkodni, a folyosón, az udvaron, a büfében lehet várakozni. A büfében kényelmesen a tv-n nézheted gyermeked úszásóráját.
- KIK AZ OKTATÓK?
Anna (babaúszás), Anett (úszásoktatás)
- MENNYIBE KERÜL?
Az úszásoktatásért csak online tudsz fizetni, míg a belépőt a helyszínen lehet megvenni.
Bővebb információ a fenti menüsor ‘Áraink’ oldalon.
- MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérlet 4 alkalomra szól, 6 hét/6 szombat áll rendelkezésre a felhasználásra. - BÉRLETET VAGY ALKALMAT KELL VÁSÁROLNI?
Amelyik szimpatikusabb, kényelmesebb számodra. Vehetsz minden alkalommal is alkalmi jegyet vagy havi egyszer is bérletet. A lényeg, hogy online vásárold meg legkésőbb az óra kezdetéig.
- MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát a ‘Bérleteim’ menüpontban találod.
- CSAK ONLINE LEHET BÉRLETET VENNI?
Igen. A regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - TESTVÉREK TUDNAK EGY CSOPORTBA JÁRNI?
Mivel több oktatóval dolgozunk egy időben, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy a különböző életkorú és/vagy úszástudású gyerekek egy csoportba vagy időben a lehető legközelebbi csoportba kerüljenek. - TESTVÉRKEDVEZMÉNY VAN?
Csak a szombat délelőtti úszásoktatáson lehet igénybe venni - TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet társít.
- MENNYI IDŐ ALATT TANUL MEG A GYEREK ÚSZNI?
Ezt nehéz megmondani, gyereke válogatja. Sok mindentől függ, az életkortól, a gyerek képességeitől, a vízhez való viszonyától, előképzettségétől (pl. babaúszás) is. Egy teljesen kezdő három évessel például idegrendszeri és egyéb adott életkorra jellemző fejlettsége miatt lassabban lehet haladni, mint egy teljesen kezdő hét éves gyermekkel.
Erre a kérdésre a gyermek első úszásórája után már konkrétabb választ lehet adni.
- HOL VAN AZ USZODA?
2200 Monor, Balassi Bálint utca 14.
- MIKOR LEHET JELENTKEZNI?
A jelentkezés egész évben folyamatos, bármikor lehet csatlakozni egy-egy csoporthoz.
- HÁNY ÉVES KORTÓL LEHET JELENTKEZNI?
4 éves kortól. A víz mélysége 80 cm, így a legkisebbeknél ideális a 100-105 cm-es magasság, de az alcsonyabb gyerekeknél minden esetben a gyermeket a víz felszínén tartó övet használunk.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRAKOR VAN AZ ÚSZÁS?
Szombatonként 9:15-től 45 perces turnusokban. - HÁNY PERCES EGY TANÓRA?
45 perc - MILYEN FELSZERELÉST KELL HOZNI?
– úszósapka (izlés szerinti anyagból, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– úszószemüveg (nem lesz jó a búvárszemüveg, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– fürdőruha/fürdőnadrág (lányoknak egyrészes, fiúknak a boxer jellegű lesz a legcélszerűbb)
– papucs (mindenféle rögzítő gumi nélkül)
– törölköző (egy normál közepes vagy nagy méretű törölköző, amit a gyermek hátára teríthetünk, ami nem pancsó, mert nehéz a gyermek fejét áthúzni rajta úszósapkában illetve a köntös sem célszerű, főleg a kicsiknél, akik nem tudják még csak úgy hipp-hopp magukra kapni azt)
– amennyiben a gyermeknek szüksége van az öltözőben segítségre, akkor a kísérőnek is szüksége lesz egy váltópapucsra
- BEMEHETEK A GYEREKEMMEL A MEDENCÉHEZ?
Nem. Az első órán sem. Az uszoda házirendje is tiltja a medence melleti tartózkodást.
Az oktatás ideje alatt az uszodatérben kísérő sem a lelátón sem a medencetérben nem tartózkodhat, akár babaúszásra, akár úszásoktatásra jött kísérőként.
Úszásoktatás alatt a szülő jelenléte kifejezetten zavarhatja az óra menetét, akár integet, akár a gyermekének kiabál, hogy az oktatóra figyeljen. A hiszti, a sírás, a duzzogás és minden egyéb műsorszám mindig a jelenlévő szülőnek szól, mely nem csoda, ha teljesen megszűnik, ha a szülő kifárad a látótérből.
Az oktatás ideje alatt az előtérben, a pénztárnál lehet várakozni.
Integetéssel vagy bármi mással, amivel felhívod magadra a figyelmet igencsak ki tudod zökkenteni és elterelni gyermeked figyelmét az oktatóról és az aktuális gyakorlatról. Az előtérben várakozhatsz, ahonnan az ablakon keresztül belátsz az uszodába, de az a legjobb, ha 45 percig láthatatlan leszel és hagyod, hogy gyermeked az oktatóra figyeljen. Úszás előtt beszéld meg gyermekeddel, hogy szuper jó lesz az usziban, más gyerekekkel lesz együtt a vízben, le fog érni a lába, kellemes meleg lesz a víz és az oktató néni vagy bácsi is nagyon aranyos, aki vigyázni fog rá és ügyesen meg fog tanulni úszni. Amennyiben gyermeked nem hajlandó az oktatóval bemenni az uszodatérbe/vízbe vagy az erőfeszítéseink ellenére sem marad bent az uszodában/vízben, akkor mindenképp megvitatjuk veled telefonon vagy e-mailben a hogyantovábbot. A helyszínen sajnos erre nincs lehetőség, mivel az oktatónak a többi gyerekre is figyelnie kell. Nem ma kezdtük a szakmát, ismerjük a gyerekek minden trükkjét és ugyan nem erőltetjük, de nem adjuk ám fel könnyen, hogy gyermeked amellett, hogy jól érezze magát az órákon, szívesen jöjjön és természetesen megtanuljon úszni. Nincsen semmi baj, ha a szeparációs szorongás akár részedről, akár gyermeked részéről még nem múlt el, de kérjük, hogy ebben az esetben várjatok még az úszással egy kicsit és akkor kezdjétek el, amikor gyermeked már elvan a jelenléted nélkül is, hogy ezzel is megkönnyítsük az oktató munkáját és minden gyermek számára élvezetes legyen az uszodában eltöltött 45 perc.
- MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Indulás előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára, mert enélkül nem fog tudni részt venni.
Érkezéskor az uszoda pénztárában belépőt kell váltani, mely 1000.- Forint/gyermek. Balra a férfi, jobbra a női öltöző lesz.
FONTOS megemlítenünk, hogy egy törvény értelmében 6 éven felüli gyermeket nem szabad ellenkező nemű öltözőbe vinni, az öltöző élőtti kabint tudjátok vele használni az átöltözéshez és hajszárító is van elhelyezve. (Apuka 6 évesnél idősebb kislányt nem vihet férfi öltözőbe, anyuka 6 évnél idősebb kisfiút nem vihet női öltözőbe.)
Csak teljesen egészséges gyerekeket szabad hozni közösségbe, így úszásoktatásra is.
Gyermeked úszás előtt használja a mosdót és fújja ki az orrát. Az oktatónak nem áll módjában mosdóba kísérni gyermeked az óra közben, mert nem hagyhatja felügyelet nélkül a többi gyermeket.
Gyermeked az óra kezdése előtt pár perccel álljon készen teljes úszófelszerelésben, sapkában, szemüveggel a homlokán, törölközővel a nyakában és váltópapuccsal a lábán.
Ha elkészült, akkor az öltöző végében a ‘Medencetér’ feliratú ajtónál kell sorakozni az öltözőn belül.
Az óra megkezdése előtt pár perccel az oktató engedi be a gyerekeket az uszodatérbe. Ha gyermeked átadtad az oktatónak, kérjük fáradj ki az előtérbe. Az óra megkezdése előtt TILOS a medence mellé vagy a medencébe engedni a gyermeket, amíg az előző csoport bent van. Az óra közben TILOS a medence mellett vagy a leláton kísérőnek tartózkodni.
- KIK AZ OKTATÓK?
Kati a babaúszás oktató, Dóri az úszásoktató
- MENNYIBE KERÜL?
Az úszásoktatásért csak online tudsz fizetni, míg a belépőt a helyszínen lehet megvenni.
Bővebb információ a fenti menüsor ‘Áraink’ oldalon.
- MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérlet 4 alkalomra szól, 6 hét/6 szombat áll rendelkezésre a felhasználásra. - BÉRLETET VAGY ALKALMAT KELL VÁSÁROLNI?
Amelyik szimpatikusabb, kényelmesebb számodra. Vehetsz minden alkalommal is alkalmi jegyet vagy havi egyszer is bérletet. A lényeg, hogy online vásárold meg legkésőbb pénteken délután 16 óráig, mert érvényes bérlet nélkül nem fogsz tudni bejelentkezni az órára, melynek határideje péntek 16 óra.
- MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát a ‘Bérleteim’ menüpontban találod.
- CSAK ONLINE LEHET BÉRLETET VENNI?
Igen. A regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - TESTVÉREK TUDNAK EGY CSOPORTBA JÁRNI?
Mivel több oktatóval dolgozunk egy időben, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy a különböző életkorú és/vagy úszástudású gyerekek egy csoportba vagy időben a lehető legközelebbi csoportba kerüljenek. - TESTVÉRKEDVEZMÉNY VAN?
Igen, áraink oldalon találsz bővebb infót - TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet társít.
- MENNYI IDŐ ALATT TANUL MEG A GYEREK ÚSZNI?
Ezt nehéz megmondani, gyereke válogatja. Sok mindentől függ, az életkortól, a gyerek képességeitől, a vízhez való viszonyától, előképzettségétől (pl. babaúszás) is. Egy teljesen kezdő három évessel például idegrendszeri és egyéb adott életkorra jellemző fejlettsége miatt lassabban lehet haladni, mint egy teljesen kezdő hét éves gyermekkel.
Erre a kérdésre a gyermek első úszásórája után már konkrétabb választ lehet adni.
Délutáni csoportos úszásoktatás
- HOL VAN AZ USZODA?
2300 Ráckeve, Strand út 4. Az Aqua Land Termál,- és Élményfürdő épületében, a HÉV végállomásához közel.
- MIKOR LEHET JELENTKEZNI?
A jelentkezés egész évben folyamatos.
- HÁNY ÉVES KORTÓL LEHET JELENTKEZNI?
4 éves kortól. A tanmedence vízmélysége 90-120 cm, így a legkisebbeknél ideális a 100-105 cm-es magasság, de az alcsonyabb gyerekeknél minden esetben a gyermeket a víz felszínén tartó övet használunk.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRAKOR VAN AZ ÚSZÁS?
Hétfőtől csütörtökig délutánonként 16 és 19 óra között online jelentkezést követően e-mailben egyeztetett időpontban.
16:00-16:45 úszás előkészítő vízhez szoktatás (tanmedence)
16:45-17:30 kezdő úszásoktatás (tanmedence)
17:30-18:15 középhaladó csoport (úszómedence)
18:15-19:00 haladó csoport (úszómedence) - HÁNY PERCES EGY TANÓRA?
45 perc, melyből 5 perc a játékidő. - MILYEN FELSZERELÉST KELL HOZNI?
– úszósapka (izlés szerinti anyagból, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– úszószemüveg (nem lesz jó a búvárszemüveg, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– fürdőruha/fürdőnadrág (lányoknak egyrészes, fiúknak a boxer jellegű lesz a legcélszerűbb)
– papucs (mindenféle rögzítő gumi nélkül)
– törölköző (egy normál közepes vagy nagy méretű törölköző, amit a gyermek hátára teríthetünk, ami nem pancsó, mert nehéz a gyermek fejét áthúzni rajta úszósapkában illetve a köntös sem célszerű, főleg a kicsiknél, akik nem tudják még csak úgy hipp-hopp magukra kapni azt)
- BEMEHETEK A GYEREKEMMEL A MEDENCÉHEZ?
Nem. Az első órán sem, mely alól kivételt képeznek a valamilyen fogyatékossággal élő gyermekek szülei. Az uszodatérben kísérő csak a babaúszás órákon tartózkodhat, itt azonban már úszásoktatás folyik, ahol a szülő jelenléte zavarhatja az óra menetét. Az óra alatt az előtérben vagy a Mediterrán Bárban várakozhatsz, ahonnan egy ablakon keresztül belátsz az uszodába, te is látod őt és ő is lát téged. Úszás előtt beszéld meg gyermekeddel, hogy szuper jó lesz az usziban, más gyerekekkel lesz együtt a vízben, le fog érni a lába, kellemes meleg lesz a víz és az oktató néni is nagyon aranyos, aki vigyázni fog rá és ügyesen meg fog tanulni úszni. Amennyiben gyermeked nem hajlandó az oktatóval bemenni az uszodatérbe vagy az erőfeszítéseink ellenére sem marad bent az uszodában, akkor mindenképp megvitatjuk veled a helyszínen a hogyantovábbot. Nem ma kezdtük a szakmát, ismerjük a gyerekek minden trükkjét és ugyan nem erőltetjük, de nem adjuk ám fel könnyen, hogy gyermeked amellett, hogy jól érezze magát az órákon, szívesen jöjjön és természetesen megtanuljon úszni.
- MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Érkezéskor a recepció után jobbra lesz a csoportos öltöző, balra pedig a kabinos öltöző.
Kérjük, hogy 12 éves kor felett a kabinos öltözőket használják a gyerekek. Holmijaikat elhelyezhetik az óra ideje alatt a csoportos öltözőben is, de egyszerűbb ha váltanak egy szekrényt, melyhez a kulcs letétje 2000.- Ft, ami távozáskor visszajár.Mosdó érkezéskor a recepció utáni folyosón vagy a csoportos öltözőből az uszoda felé vezető folyosón lesz.
!!! A gyermekvédelmi törvény értelmében 6 évnél idősebb gyermek ellenkező nemű öltözőt nem használhat, vele ellenkező nemű öltözőbe menni tilos.
Tehát ha pl. ha apuka 7 éves lányával érkezik, akkor nem viheti be a fiú öltözőbe és férfiként nem mehet be vele a lány öltözőbe sem, így kérjük a kabint használja.
Anyuka sem viheti a 6 évnél idősebb fiú gyermekét a lány öltözőbe ha a kishugát is ott öltözteti, kérjük velük is kabinban öltözzetek.
Köszönjük szépen a megértést és az együttműködést.
Gyermeked úszás előtt használja a mosdót és fújja ki az orrát. Csak teljesen egészséges gyerekeket szabad hozni közösségbe, így úszni is.
Gyermeked az óra kezdése előtt pár perccel álljon készen teljes úszófelszerelésben, sapkában, szemüveggel a homlokán, törölközővel a nyakában és papuccsal a lábán. Az öltözőből az uszoda felé vezető folyosón kell a gyerekeknek sorakozni, az óra kezdésekor az oktató kijön a gyerekekért a folyosóra.
Az óra előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára!
Ha gyermeked órája elkezdődött és az uszodába ment, kérjük fáradj a Mediterrán Bárba vagy az előtérbe és ott várakozz.
- KIK AZ OKTATÓK?
Dóri és Kriszta
- HETI EGYSZER VAGY KÉTSZER KELL JÁRNI?
A heti két alkalmat szoktuk javasolni, hogy a tanultak jobban beépüljenek és jól tudjunk haladni. A kitűzött cél is döntő ebben a kérdésben és a rendelkezésre álló szabadidő is. Ha csak egyszer érsz rá elhozni a gyermekedet egy héten, akkor ehhez alkalmazkodunk és ebből hozzuk ki a legjobbat.
- MENNYIBE KERÜL?
Iskolai tanév ideje alatt váltható részvételi díjak:
1 alkalom 4500.- (első úszásóra alkalmával ez a jegytípus fizetendő)
4 alkalmas bérlet 14900.- (3725.-/alkalom) (azoknak, akik heti egyszer járnak)
8 alkalmas bérlet 24900.- (3115.-/alkalom) (azoknak, akik heti kétszer járnak)
- MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérlet érvényességi idejébe beletartozik plusz egy hét, tehát plusz két alkalom pótlásra. - BÉRLETET VAGY ALKALMAT KELL VÁSÁROLNI?
Amelyik szimpatikusabb, kényelmesebb számodra. Vehetsz minden alkalommal is alkalmi jegyet vagy havi egyszer is bérletet. A lényeg, hogy online vásárold meg legkésőbb az óra kezdetéig.
- MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát a ‘Bérleteim’ menüpontban találod.
- CSAK ONLINE LEHET BÉRLETET VENNI?
Igen, a regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - TESTVÉREK TUDNAK EGY CSOPORTBA JÁRNI?
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a különböző életkorú és/vagy úszástudású gyerekek egy csoportba vagy időben a lehető legközelebbi csoportba kerüljenek. - TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet társít.
- MENNYI IDŐ ALATT TANUL MEG A GYEREK ÚSZNI?
Ezt nehéz megmondani, gyereke válogatja. Sok mindentől függ, az életkortól, a gyerek képességeitől, a vízhez való viszonyától, előképzettségétől (pl. babaúszás) is. Egy teljesen kezdő három évessel például idegrendszeri és egyéb adott életkorra jellemző fejlettsége miatt lassabban lehet haladni, mint egy teljesen kezdő hét éves gyermekkel.
Erre a kérdésre a gyermek első úszásórája után már konkrétabb választ lehet adni.
- ZÁRVA. Legközelebbi helyszínünk hétköznap délutánokra Ráckeve vagy szombat délelőttönként Monor.
Dabason az oktatás 2025. szeptemberétől megszűnt, a ráckevei vagy monori helyszínünkön várunk szeretettel gyermekeitekkel.
GYÓGYÚSZÁS
- HOL VAN AZ USZODA?
2300 Ráckeve, Strand út 4. Az Aqua Land Termál,- és Élményfürdő épületében, a HÉV végállomásához közel.
- MIKOR LEHET JELENTKEZNI?
A jelentkezés egész évben folyamatos, mivel több oktatóval dolgozunk egy időben, bármikor lehet csatlakozni egy-egy csoporthoz.
- HÁNY ÉVES KORTÓL LEHET JELENTKEZNI?
4 éves kortól. A víz mélysége 90-120 cm, így a legkisebbeknél ideális a 100-105 cm-es magasság, de az alcsonyabb gyerekeknél minden esetben a gyermeket a víz felszínén tartó övet használunk.
- MELYIK NAP, HÁNY ÓRAKOR VAN AZ ÚSZÁS?
Kedd és csütörtöki napokon délutánonként 16 és 19 óra között. A pontos kezdés időpontja a kortól és az úszástudástól függ és a jelentkezés visszaigazolásában írjuk meg e-mailben. - HÁNY PERCES EGY TANÓRA?
45 perc - MILYEN FELSZERELÉST KELL HOZNI?
– úszósapka (izlés szerinti anyagból, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– úszószemüveg (nem lesz jó a búvárszemüveg, ár/érték arányban legjobb: Decathlon)
– fürdőruha/fürdőnadrág (lányoknak egyrészes, fiúknak a boxer jellegű lesz a legcélszerűbb)
– papucs (mindenféle rögzítő gumi nélkül)
– törölköző (egy normál közepes vagy nagy méretű törölköző, amit a gyermek hátára teríthetünk, ami nem pancsó, mert nehéz a gyermek fejét áthúzni rajta úszósapkában illetve a köntös sem célszerű, főleg a kicsiknél, akik nem tudják még csak úgy hipp-hopp magukra kapni azt)
- BEMEHETEK A GYEREKEMMEL A MEDENCÉHEZ?
Nem. Az első órán sem, mely alól kivételt képeznek a valamilyen fogyatékossággal élő gyermekek szülei. Az uszodatérben kísérő csak a babaúszás órákon tartózkodhat, itt azonban már úszásoktatás folyik, ahol a szülő jelenléte zavarhatja az óra menetét. Az óra alatt az előtérben várakozhatsz, ahonnan egy ablakon keresztül belátsz az uszodába, te is látod őt és ő is lát téged. Úszás előtt beszéld meg gyermekeddel, hogy szuper jó lesz az usziban, más gyerekekkel lesz együtt a vízben, le fog érni a lába, kellemes meleg lesz a víz és az oktató néni is nagyon aranyos, aki vigyázni fog rá és ügyesen meg fog tanulni úszni. Amennyiben gyermeked nem hajlandó az oktatóval bemenni az uszodatérbe vagy az erőfeszítéseink ellenére sem marad bent az uszodában, akkor mindenképp megvitatjuk veled a helyszínen a hogyantovábbot. Nem ma kezdtük a szakmát, ismerjük a gyerekek minden trükkjét és ugyan nem erőltetjük, de nem adjuk ám fel könnyen, hogy gyermeked amellett, hogy jól érezze magát az órákon, szívesen jöjjön és természetesen megtanuljon úszni.
- MI TÖRTÉNIK ÉRKEZÉSKOR?
Még indulás előtt győződj meg róla, hogy gyermekedet online bejelentetted az órára, mert anélkül nem vehet részt az úszáson.
A főbejáratnál jobbra indulj el. A kabinos öltözők a Mediterrán bár előtt balra, a csoportos öltözők a bárból jobbra találhatók, a mosdók a csoportos öltöző hátsó kijáratánál, az uszodába vezető folyosón vannak. Ezen a folyosón kell óra előtt sorakozni is. Gyermeked úszás előtt használja a mosdót és fújja ki az orrát. Csak teljesen egészséges gyerekeket szabad hozni közösségbe, így úszni is.
Gyermeked az óra kezdése előtt pár perccel álljon készen teljes úszófelszerelésben, sapkában, szemüveggel a homlokán, törölközővel a nyakában és papuccsal a lábán az uszoda bejárata előtti folyosón. Ide érkezik a kezdés előtt pár perccel az oktató az uszadaajtóig, innen engedi ki és be az épp aktuális csoportok résztvevőit. Nem megy az öltözőbe, sem az előtérbe a hiányzókat keresni, mert kezdenie kell az órát, ezért kérjük érkezz időben és küldd a gyermekedet ide sorakozni.
Ha gyermeked órája elkezdődött és az uszodába ment, kérjük fáradj a Mediterrán Bárba vagy az előtérbe és ott várakozz. A bárban kérjük, hogy csak akkor foglalj helyet, ha fogyasztasz valamit a bárból.
- KIK AZ OKTATÓK?
Dóri és Kriszta - A GYÓGYÚSZÓ GYEREKEK EGYÜTT ÚSZNAK A NEM GYÓGYÚSZÓ GYEREKEKKEL?
Igen. Alap feladataik megegyeznek, a gyógyúszó gyerekek a szakorvosi véleményüknek megfelelően specifikus feladatokat kapnak.
- HETI EGYSZER VAGY KÉTSZER KELL JÁRNI?
A szakorvos heti két alkalmat ír fel, mi is ezt szoktuk javasolni, hogy a gyermek egészségi állapotában mielőbbi javulást érhessünk el, valamint azért is, hogy a tanultak jobban beépüljenek és jól tudjunk haladni. A gyermek egészsége a tét, tehát mindenképp érdemes megoldani, hogy heti kétszer el tudd hozni. Ha sehogysem tudod megoldani és csak heti egyszer tudod elhozni, akkor ehhez alkalmazkodunk és ebből hozzuk ki a legjobbat, viszont ebben az esetben is meg kell venni a havi 8 alkalmas bérletet, mert a szakorvos ennyit ír fel, így nincs is kevesebb alkalmas gyógyúszó bérlet.
- MENNYIBE KERÜL?
8 alkalmas gyógyúszó bérlet 12900.- (1615.-/alkalom) - MIÉRT KELL FIZETNI A GYÓGYÚSZÁSÉRT? NEM INGYENES?
A NEAK (régebben OEP) 100%-ban támogatja a gyógyúszás oktatás költségét, tehát a gyógyúszás ingyenes, csak az uszodába való belépést kell megfizetni. Így a gyógyúszó bérlet ára fele a normál bérlet árának. - MEDDIG JÁRHAT A GYERMEK A KEDVEZMÉNYES GYÓGYÚSZÓ BÉRLETTEL?
Ameddig az állpota megkívánja és van érvényes vénye és szakorvosi véleménye, 18 éves koráig.
– Egy vény 6 hónapig érvényes, 6 hónap után vissza kell menni a háziorvoshoz újra kiíratni
– A szakorvosi vélemény 1 évre érvényes, 1 év után újra fel kell keresni a szakorvost, de érdemes még a lejárat előtt, hogy a támogatás folyamatos maradhasson.
- MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM ÚJRA KIÍRATNI? NEM JÁRHAT ADDIG ÚSZNI?
De igen, csak normál bérlettel, ami drágább. Ezért érdemes odafigyelni az érvényességi időkre és az új szakorvosi időpont kérése előtt számolni az esetleges hosszú várakozási idővel.
- HONNAN TUDOM MEDDIG ÉRVÉNYES A VÉNYE/SZAKORVOSI VÉLEMÉNYE?
Az online órarend menü > profil > egyéni adatok szerkesztése pontban találod a vény és a szakorvosi vélemény lejárati dátumát.
- MI TÖRTÉNIK A BÉRLETTEL BETEGSÉG ESETÉN?
A bérlet érvényességi idejébe beletartozik plusz egy hét, tehát plusz két alkalom pótlásra. Ha a bérlet érvényességi ideje lejárt, akkor tovább nem hosszabbítható, új bérletet kell vásárolni.
- MI AZ AZ ONLINE ÓRAREND? MINDIG BE KELL ONLINE JELENTKEZNI? MI TÖRTÉNIK HA ELFELEJTEM? MI TÖRTÉNIK HA BEJELENTKEZTEM, DE NEM JÖTTÜNK EL?
Az online órarend a www.motibro.com oldalon lesz elérhető jelentkezés után.
Az órarend nem nyilvános, minden szülő csak azokat az órákat látja, ahova gyermeke tagsága szól.
Az órák létszáma korlátozott, ezért minden óra előtt be kell jelentkezni ezen a felületen.
Bejelentkezni csak érvényes alkalom vagy bérlet megléte esetén tudsz, tehát ha még nincs érvényes bérleted, akkor a következő elérhető óránál az oktató neve alatt a ‘Bejelentkezés’ helyett a ‘Jegyvásárlás’ gomb lesz elérhető és amint megvásároltad az alkalmat, azonnal látni fogod a zöld színű ‘Bejelentkezés’ gombot.
Ha bejelentkeztél, akkor ennek a gombnak a felirata átvált ‘Kijelentkezésre’, amire akkor kattints ha valami közbejön és mégsem tudtok eljönni az órára.
Ha vásárolsz egy alkalmat/bérletet és bejelentkezel egy órára, akkor a rendszer azonnal zárol egy alkalmat részvételi díjként az órára, amire bejelentkeztél.
Minden online vásárolt alkalom és bérlet online aktivizálódik, tehát az első részvételkor használod fel vagy az első részvételkor kezdődik a bérlet érvényessége. Tehát ha vásárolsz egy alkalmat, de mégsem tudtok jönni, akkor az mindaddig elérhető lesz, amíg az első alkalommal gyermeked részt vesz az órán.
Ha bejelentkezel egy órára, de nem jöttök el és nem jelentkezel ki, a rendszer felhasználja a zárolt alkalmat, mert egy másik fizetővendégtől vetted el a helyet, aki várólistán várakozott.
Ha bejelentkeztél, de nem tudtok eljönni és kijelentkeztél az óráról, akkor a zárolt alkalom újra felhasználhatóvá válik a következő alkalomra. Ha mégsem tudtok jönni és kijelentkezel, akkor nem kell külön jelezni e-mailben vagy telefonon, mert abból, hogy kijelentkezel, fogjuk tudni, hogy valami közbejött és ne számítsunk rátok.
Bérleted érvényességét és a felhasználható alkalmak számát a ‘Bérleteim’ menüpontban találod.
- CSAK ONLINE LEHET BÉRLETET VENNI?
Ráckevén a recepción is fizethetsz készpénzzel, kártyával, SZÉP Kártyával és kényelmesen online is a regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként. - TESTVÉREK TUDNAK EGY CSOPORTBA JÁRNI?
Mivel több oktatóval dolgozunk egy időben, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy a különböző életkorú és/vagy úszástudású gyerekek egy csoportba vagy időben a lehető legközelebbi csoportba kerüljenek. - TESTVÉRKEDVEZMÉNY VAN?
Gyógyúszó bérletre nincs. Normál bérletre is csak a szombat délelőtti úszásoktatáson lehet igénybe venni, melyről bővebb információt a ‘Szolgáltatások’ menüben találsz. - TESTVÉREK HASZNÁLHATJÁK EGYMÁS BÉRLETÉT?
Nem. Az online órarend minden egyes tanítványt külön kezel, minden tanítványhoz külön bérletet társít.
- MENNYI IDŐ ALATT TANUL MEG A GYEREK ÚSZNI?
Ezt nehéz megmondani, gyereke válogatja. Sok mindentől függ, az életkortól, a gyerek képességeitől, a vízhez való viszonyától, előképzettségétől (pl. babaúszás) is. Egy teljesen kezdő három évessel például idegrendszeri és egyéb adott életkorra jellemző fejlettsége miatt lassabban lehet haladni, mint egy teljesen kezdő hét éves gyermekkel.
Erre a kérdésre a gyermek első úszásórája után már konkrétabb választ lehet adni.Ráckevén a recepción is fizethetsz készpénzzel, kártyával, SZÉP Kártyával és kényelmesen online is a regisztráció megerősítését követően az online órarendben a ‘Bérleteim’ menüpontban biztonságos fizetési kapun keresztül bankkártyás tranzakcióként.