ÚSZÁSOKTATÁS
HÉTVÉGÉN
Sok szeretettel várunk minden kicsit és nagyot hétvégén is úszásoktatásra!
Hétvégente a legtöbb helyszínen a babaúszással egyidőben, 4 éves kortól tinédzser korig minden gyermek eljöhet hozzánk, aki meg szeretne tanulni úszni vagy tökéletesíteni szeretné a már meglévő technikáját.
Monoron és Gyöngyösön szombat délelőttönként, Egerben pedig vasárnap délelőttönként várunk szeretettel.
Az adott napon a kezdés pontos időpontja gyermeked életkorától, úszástudásától és a vízzel való viszonyától is függ, ennek alapján fogjuk a számára legmegfelelőbb csoportba beosztani, melyről a jelentkezés beérkezését követően e-mailben tájékoztatunk.
A legkisebbekkel kezdünk, 3 hónapos kortól várjuk a babákat és ezzel egyidőben megkezdjük a nagyobb gyerekek oktatását is 4 éves kortól.
Szombaton és vasárnap a legtöbb helyszínen két oktatóval dolgozunk, a babákat szakképzett babaúszás oktató, míg a nagyobbakat szakképzett úszásoktató várja életkor és úszástudás szerinti csoportokban.
A hétvégi úszás nagyszerű lehetőség azoknak is, akiknek nehéz a logisztika a különböző korú gyerekekkel és testvérkedvezményt is igénybe vehetnek.
Hozzánk együtt érkezhet a család, senkit nem kell otthon hagyni!
Az úszásoktatással egyidőben tartott babaúszás foglalkozásokról a ‘Babaúszás’ oldalon olvashatsz többet.
Helyszíneink
2025. február 2-tól indul az oktatás Egerben is vasárnap délelőttönként a Bitskey Alaldár Uszodában.
Az első lépések
- A vasárnapi úszásoktatáshoz való csatlakozás előfeltétele az online jelentkezés.
- A jelentkezési lap beérkezését követő 24-48 órán belül e-mailben felvesszük veled a kapcsolatot, egy tájékoztató levelet küldünk az első foglalkozásotok dátumáról, időpontjáról és a legfontosabb tudnivalókról.
- A beérkezett jelentkezési lap alapján gyermeked adatait az online órarendbe regisztráljuk, tagságot adunk neki az életkorának megfelelő csoportba és meghívót küldünk Neked a jelentkezési lapon megadott e-mail címedre, hogy csatlakozz a MotiBro (online órarend) használatához.
A regisztráció megerősítését követően nincs más dolgod, mint
- tedd a fontos címek közé az e-mail címünket (info@laughing-brahmagupta.185-59-211-253.plesk.page) a postafiókodban, ami azért fontos, mert itt küldjük a fontos tudnivalókat, itt értesítünk ha bármi rendkívüli történik, itt tesszük közzé a szünetek időpontját is.
- az online órarend ‘Bérleteim’ menüpontjában megvásárolni egy ‘Eger 1 alkalom’ elnevezésű jegyet,
- online bejelentkezni a órára a www.motibro.com online órarend felületen,
- a megbeszélt időpontban a megfelelő felszereléssel megjelenni az uszodában az óra kezdése előtt 10-15 perccel
Az első úszásórán
- Az oktató felméri gyermeked úszástudását. Már az első úszásórára igyekszünk gyermekedet egy olyan csoportba tenni, mely életkorának és úszástudásának/nemtudásának megfelel, de ehhez az oktató jóváhagyása szükséges az első óra vegeztével.
- Amennyiben az oktató úgy látja, hogy a csoport gyermekednek túl erős vagy túl gyenge, akkor javaslatot fog tenni Neked a helyszínen egy másik csoporthoz való csatlakozásra.
- Miután gyermeked csoportja fixálva lett, üdvözlünk tanítványaink közt és várunk vissza a megbeszélt időpontokban sok szeretettel!
Amit az uszodáról és a vízről tudni kell
- Az úszásoktatás a gyermek tudásszintjének megfelelően a tanmedencében vagy az úszómedence egyik sávjában zajlik.
- A foglalkozások idejére a medence két részre van osztva. Egyik részében úszásoktatás, a másikban pedig babaúszás foglalkozás zajlik.
- A víz hőfoka a tanmedencében 30-32, az úszómedencében 26-28 fok.
- A víz mélysége a tanuszodában 70-90 cm, az úszómedence 2,2 m mély.
- Az uszoda tágas öltözőkkel és medencetérrel rendelkezik és mindig jó meleg van.
Ha további kérdésed lenne kattints ide, és olvasd el Gyakori kérdéseinket.
Az első lépések
- A szombati úszásoktatáshoz való csatlakozás előfeltétele az online jelentkezés.
- A jelentkezési lap beérkezését követő 24-48 órán belül e-mailben felvesszük veled a kapcsolatot, egy tájékoztató levelet küldünk az első foglalkozásotok dátumáról, időpontjáról és a legfontosabb tudnivalókról.
- A beérkezett jelentkezési lap alapján gyermeked adatait az online órarendbe regisztráljuk, tagságot adunk neki az életkorának megfelelő csoportba és meghívót küldünk Neked a jelentkezési lapon megadott e-mail címedre, hogy csatlakozz a MotiBro (online órarend) használatához.
A regisztráció megerősítését követően nincs más dolgod, mint
- tedd a fontos címek közé az e-mail címünket (info@laughing-brahmagupta.185-59-211-253.plesk.page) a postafiókodban, ami azért fontos, mert itt küldjük a fontos tudnivalókat, itt értesítünk ha bármi rendkívüli történik, itt tesszük közzé a szünetek időpontját is.
- az online órarend ‘Bérleteim’ menüpontjában megvásárolni egy ‘Gyöngyös úszás 1 alkalom’ elnevezésű jegyet,
- online bejelentkezni a órára a www.motibro.com online órarend felületen,
- a megbeszélt időpontban a megfelelő felszereléssel megjelenni az uszodában az óra kezdése előtt 10-15 perccel
Az első úszásórán
- Az oktató felméri gyermeked úszástudását. Már az első úszásórára igyekszünk gyermekedet egy olyan csoportba tenni, mely életkorának és úszástudásának/nemtudásának megfelel, de ehhez az oktató jóváhagyása szükséges az első óra vegeztével.
- Amennyiben az oktató úgy látja, hogy a csoport gyermekednek túl erős vagy túl gyenge, akkor javaslatot fog tenni Neked a helyszínen egy másik csoporthoz való csatlakozásra.
- Miután gyermeked csoportja fixálva lett, üdvözlünk tanítványaink közt és várunk vissza a megbeszélt időpontokban sok szeretettel!
Amit az uszodáról és a vízről tudni kell
- A tanmedencében az úszásoktatás ideje alatt kizárólag az úszásoktatáson és a babaúszás foglalkozáson résztvevők tartózkodnak.
- A foglalkozások idejére a tanmedence két részre van osztva. Egyik részében úszásoktatás, a másikban pedig babaúszás foglalkozás zajlik.
- A víz hőfoka 30 fok.
- A víz mélysége 120 – 130 cm.
- Az uszoda tágas öltözőkkel és medencetérrel rendelkezik és mindig jó meleg van.
Ha további kérdésed lenne kattints ide, és olvasd el Gyakori kérdéseinket.
Az első lépések
- A hétvégi úszásoktatáshoz való csatlakozás előfeltétele az online jelentkezés.
- A jelentkezési lap beérkezését követő 24-48 órán belül e-mailben felvesszük veled a kapcsolatot, egy tájékoztató levelet küldünk az első foglalkozásotok dátumáról, időpontjáról és a legfontosabb tudnivalókról.
- A beérkezett jelentkezési lap alapján gyermeked adatait az online órarendbe regisztráljuk, tagságot adunk neki az életkorának megfelelő csoportba és meghívót küldünk Neked a jelentkezési lapon megadott e-mail címedre, hogy csatlakozz a MotiBro (online órarend) használatához.
- Gyermekednek a szabad helyek függvényében tudunk adni tagságot szombati vagy vasárnapi délelőttre.
A regisztráció megerősítését követően nincs más dolgod, mint
- tedd a fontos címek közé az e-mail címünket (info@laughing-brahmagupta.185-59-211-253.plesk.page) a postafiókodban, ami azért fontos, mert itt küldjük a fontos tudnivalókat, itt értesítünk ha bármi rendkívüli történik, itt tesszük közzé a szünetek időpontját is.
- az online órarend ‘Bérleteim’ menüpontjában megvásárolni egy ‘Monor úszás 1 alkalom’ elnevezésű jegyet,
- online bejelentkezni a órára a www.motibro.com online órarend felületen,
- a megbeszélt időpontban a megfelelő felszereléssel megjelenni az uszodában az óra kezdése előtt 10-15 perccel
Az első úszásórán
- Az oktató felméri gyermeked úszástudását. Már az első úszásórára igyekszünk gyermekedet egy olyan csoportba tenni, mely életkorának és úszástudásának/nemtudásának megfelel, de ehhez az oktató jóváhagyása szükséges az első óra vegeztével.
- Amennyiben az oktató úgy látja, hogy a csoport gyermekednek túl erős vagy túl gyenge, akkor javaslatot fog tenni Neked a helyszínen egy másik csoporthoz való csatlakozásra.
- Miután gyermeked csoportja fixálva lett, üdvözlünk tanítványaink közt és várunk vissza a megbeszélt időpontokban sok szeretettel!
Amit az uszodáról és a vízről tudni kell
- A medencében az úszásoktatás ideje alatt kizárólag az úszásoktatáson és a babaúszás foglalkozáson résztvevők tartózkodnak.
- A foglalkozások idejére a tanmedence két részre van osztva. Egyik részében úszásoktatás, a másikban pedig babaúszás foglalkozás zajlik.
- A víz hőfoka 29-32 fok.
- A víz mélysége 80 cm.
- Az uszoda tágas öltözőkkel és medencetérrel rendelkezik és mindig jó meleg van.
Ha további kérdésed lenne kattints ide, és olvasd el Gyakori kérdéseinket.
ZÁRVA. Legközelebbi helyszínünk Monor.
Dabason az oktatás 2025. szeptemberétől megszűnt, a monori helyszínünkön várunk szeretettel gyermekeitekkel.